Legális lesz a fű Ausztráliában is!

Podeli vest:

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp
Legális lesz a fű Ausztráliában is!
Grad PrijepoljeGrad PrijepoljeGrad Prijepolje
MARKETING

A most elfogadott kiegészítések értelmében az érvényben lévő drogtörvények megengedik, hogy gyógyászati célokra kannabiszt termesszenek Ausztráliában. A kormánypárti felterjesztést többpárti egyetértés fogadta.

Sussan Ley, egészségügyi miniszter szerint ez egy történelmi nap a nemzet számára, és úgy fogalmaz, “az emberek régóta és keményen dolgoznak az ellen a stigma ellen, amit a gyógyászati marihuánára sütöttek az utóbbi időben. Végre a tényleges páciensek már nem bűnözőként lesznek elkönyvelve.”




Végre megnyílt a kapu a marihuánával kapcsolatos gyógyszerkísérletek előtt is /Fotó: Northfoto

– A jövőben egyetlen, megszakítás nélküli folyamat lesz, ahogy eljutnak a kannabisztermékek a farmról a gyógyszertárba – mondta.

A bevezetésre kerülő szövetségi rendszer szerint azok a betegek, akik érvényes recepttel rendelkeznek, legálisan birtokolhatnak orvosi marihuánát és kannabisztermékeket. Az ehhez szükséges marihuána termesztését a szövetségi Therapeutic Goods Act (terapeutikus szerek törvénye) és a helyi állami törvények szabályozzák. Kategóriájában az orvosi kannabisz ugyanazon a helyen fog szerepelni, mint a morfium.

A Victoria állambeli kormány tavaly jelentette be, hogy legalizálni fogja 2017-re a marihuána orvosi használatát. Új-Dél-Wales kormánya pedig máris gyógyszerkísérletekbe kezdett: vizsgálják például az Epidolex nevű kannabisz-terméket, amely az epilepsziás gyermekek állapotát hivatott javítani.




Otthon is lehet tartani az orvosi célra termesztett zöldet /Fotó: Northfoto

Az újonnan elfogadott nemzeti szabályozások előnyösek néhány vállalat számára, akik jelenleg próbálják kiaknázni ezt a kibontakozásban lévő piacot. A gyógyászati marihuánával foglalkozó MGC Pharmaceuticals nevű gyógyszercég például végig együttműködött a Sydney Egyetem gazdasági iskoláival, hogy elfogadható javaslatot dolgozzanak ki a kormány számára a kannabisz-ipart illetően. Jelenleg az MGC Pharmaceuticals Szlovéniában birtokol egy nagyobb marihuánaültetvényt.

Az ausztrál kormány a következő hónapra tervezi a gyógyászati marihuána bevezetését, amelyet később egy független miniszteri biztos fog felügyelni.

MARKETING

Pratite nas na našoj Facebook i Instagram stranici.

Podeli vest:

Facebook
Twitter
WhatsApp
Email

POVEZANE VESTI

Grad Prijepolje

Sajt Grad Prijepolje (www.gradprijepolje.com) je sa preko 4.300 (unikatnih) poseta na dnevnom nivou (32.000 pregleda dnevno) ubedljivo najposećeniji informativni internet portal u Prijepolju i okolini, postoji od 2004. godine i svojom uređivačkom politikom uživa veliki kredibilitet kod posetioca.

Istražite Prijepolje

Grad Prijepolje

Grad Prijepolje se nalazi u jugozapadnom delu Srbije na tromeđi Bosne...

Prijepolje kroz vrijeme

To je u stara vremena bio veliki šeher. Kad je Osvajač...

Istorija Prijepolja

Na prostoru Prijepolja postoje ostaci ljudskog stanovanja još iz praistorijskog oba...

Kulturno istorijski spomenici

Ibrahim – pašina džamija je najstarija džamija u Prijepolju. Prvi put...

Most sultana Mehmeda Fatiha

Prvi pomeni mosta na Limu datiraju kada i o Prijepolju, jer...

Kanjon Mileševke

Klisure reka Lima i Mileševke, koja se uliva u Lim kod...

Reka Lim

Reka Lim Prijepolje jedna od najlepših reka Srbije. Izvire iz Plavskog...

Sahat Kula

Sahat-kula u Prijepolju je izgrađena u 16. veku. Prepoznatljiva je kao...

Ibrahim – pašina džamija

Ibrahim-pašina džamija je najstarija džamija u Prijepolju, prvi put se pominje...

Manastir Mileševa

Manastir Mileševa je srpski srednjovekovni manastir. Nalazi se na šestom kilometru...

Sopotnica

Sopotnica se nalazi u jugozapadnom delu Srbije, nedaleko od Prijepolja, na...

Kuća Jusufagića

Kuća Jusufagića predstavlja tipičnu begovsku kuću ovih prostora. Građena je na...

Park narodnih heroja

Park pored reke Mileševke u Vakufu, nazvan je Park narodnih heroja...

Rimska nekropola Kolovrat

Kolovrat je naselje i nekropola na ušću Seljašnice u Lim, kod...

Kompleks “Boško Buha”

Memorijalni kompleks „Boško Buha“ se nalazi u selu Jabuka, kod Prijepolja...

Prijepolje na društvenim mrežama

MARKETING
Grad PrijepoljeGrad PrijepoljeGrad Prijepolje
MARKETING